Kalandjaim Asztúriában

El Asturiano

El Asturiano

¡Bienvenido!

A megérkezés

2017. június 13. - mjani88

Miután biztossá vált a külföldi munkavállalás, megkezdődött a repülőjegy-keresés. Asztúriában van nemzetközi repülőtér, de mivel nagyjából képben vagyok az európai repülési viszonyokkal, tudtam hogy nem lesz olcsó mulatság odarepülni. Miután Asztúriát még nem lepték el a turistahordák, a fapados kínálat igencsak szűkös (persze ez amolyan „tyúkvagytojás” effektus), de a hagyományos társaságok sem tobzódnak arra. Eljött a nagy nap, május 10-e. Miután költözésről volt szó, ezért a kényelmet is szem előtt tartva a British Airways járata nyert, amely Zágrábból cirka 140 €-ért elreptetett a Heathrow-n keresztül Oviedo-ba (helyesebben az asztúriai repülőtérre, a tartományi fővárostól kb. 40 km-re). Ha valaki egyszer a bőség zavarával küzd választás terén, az Iberia légitársaság „Iberia Express” néven üzemeltetett járatait nehezen ajánlom, a széksorok szűkösségét láttán még Michael O’Leary Ryanair-vezér is csettintene. A stewardessek szerencsére hamar enyhítették a kellemetlenségeket, és nem csak azért, mert a szűk két méteresre nőtt kollégámnak hála átültettek minket az extra lábteres helyekre.

Este nyolc órakor landoltunk a célállomáson – szakadó eső kíséretében. Már a skype-os beszélgetések alkalmával figyelmeztettek a cég képviselői, Spanyolország egy igencsak atipikus vidékén készülünk munkát vállalni, és ez nem a Kanári-szigetek lesz :-) Nos, ez már a földet (vizet) éréskor igazolást nyert :-) Ott már várt minket az évek óta kint élő és dolgozó Andor, akinek ezúton is ezer köszönet a sok-sok segítségért. Lényegében egyfajta Keresztapaként segítette a kezdeti beilleszkedést, amely egy idegen országban, a nyelvet sem beszélve felbecsülhetetlen jelentőségű. Nála, az óceánparti Salinas községben húztuk meg magunkat az első két hétben, tulajdonképpen ezáltal napok alatt megismerve a helyi magyar közösséget, nemkülönben a céges csapat egy jó részét.

salinas_sunset.jpg

Salinasi naplemente

Már az első nap sem tétlenkedéssel telt: az előző esti welcome-partyt még éppen csak kipihenve, 9 órára az avilési rendőrségen volt jelenésünk. A cég egy megbízottja segített nekünk a papírügyekben, kiváltképp az ún. NIE-szám kiváltásában, amely elengedhetetlen feltétele a spanyolországi munkavállalásnak. Mindannyian ismerjük a Spanyolországgal (és általában Dél-Európával) kapcsolatos sztereotípiákat, de szeretném egyszer Magyarországon is minden hivatalos ügyemet elintézni mondjuk 9 és 11 között. Ez idő alatt végeztünk a rendőrségen, kiváltottuk a helyi TB-igazolványt, bankszámlát nyitottunk, fénymásoltunk/szkenneltünk, és még egy kör belefért a rendőrségen. Ami szemet szúrt, hogy a bankban (bár angolul természetesen nem beszéltek) minimalizálják a papírmunkát, a bankszámlanyitás és kártyaigénylés után mindössze 1 db A4-es papírt és egy PIN-kódot kaptam az elektronikus bankoláshoz. Otthon úgy jön ki a fiókból az ember egy sima banki ügyintézés után is, mintha legalábbis Ókor-szigorlatra készülve kirámolt volna egy könyvtárat. Az ember mindennapi életének ehhez hasonló apró részleteit egy külön menüpontban vesézem majd ki.

aviles1.jpg

A sokak által kerülendő iparvárosnak tartott Avilésnek is megvannak a szép részei

Hétfőn elérkezett az első munkanap, nem kevés izgalommal. Előző (otthoni) munkahelyem is egy multinacionális vállalat volt (a világ egyik legnagyobbja), ám 95 %-ban magyar munkavállalókkal, egy ízig-vérig magyar környezetben, Székesfehérváron. Itt, Avilésben a helyi munkaerőn túl számos bolgár, brit, indiai, olasz, portugál és magyar (!) kolléga dolgozik. Tovább színesíti a képet, hogy többen katalóniai és madridi illetőségűek, értelemszerűen az 1 milliós Asztúria nem tudja teljes mértékben kielégíteni az ezer fős cég IT-munkaerőigényét. Egy szó, mint száz, ez tényleg multinacionális környezet. Angol munkanyelven, de számtalan akcentussal, néha keverve kicsit az adott anyanyelvvel. Engem az a szerencse ért, hogy a közvetlen kollégáim gyakorlatilag mind spanyolok (egy hölgy portugál, aki szintén perfekt spanyol), így munkaidőben is tanulhatom a nyelvet :D. Az épület előterében szépen kivárva a sorunkat, megérkezett értünk a HR és elintéztük a szükséges papírmunkát, majd rövid fejtágító előadást hallgattunk a cégről. Ezután találkoztunk a managerünkkel, akivel azelőtt csak telefonon beszéltem. Némi csevegést követően mentünk a laptopért, bemutattak a leendő csapatnak, leültettek. Már ebédidő előtt online voltam, eddig ez rekord a karrierem során :-) Persze mire minden beállítást klappolt, el kellett telnie némi időnek, de alapvetően pozitív volt a kép. Ami nekem feltűnt, hogy a manager többet kommunikál a csapattal közvetlenül, persze enne oka az is lehet, hogy nincsen klasszikus értelemben vett „Team Leader”.

A cégen belüli kommunikáció szerencsére simábban megy, mint előzetesen gondoltam. Az én angolom sem oxfordi szintű, de a spanyolok talán még elégedetlenebbek a saját nyelvtudásukkal (holott szerintem többen jóval folyékonyabban beszélik nálam), a többi kollégával se nehéz megértetni magam, kiváltképp akik Európa hasonlóan szerencsés feléből érkeztek. Sokszor félszavakból is :D Miután legtöbbször azért spanyol szót hallani az irodában, ha valaki angolul beszél hozzám, szinte már magyarnak érzékelem. Viszont nincs mese, haladni kell a spanyollal!

Kissé hosszúra sikerült a poszt, de mindig az első hatások a legerősebbek :-) Összefoglalva: elhagyni a hazám jóval nehezebb volt, mint gondoltam, az új élet kezdete viszont jóval egyszerűbb volt, hála a helyi közösség segítségének.

A bejegyzés trackback címe:

https://asturiano.blog.hu/api/trackback/id/tr9912591501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása